Fekélyes vastagbélgyulladás kezelése

Nagy Nóra 48 éves Szegedi hölgy

2019.01.18- án keresett fel Budapesten a Váci úti rendelőmben, az interneten talált rá a honlapomra.

Elmondása szerint többször átolvasta, és úgy döntött felveszi velünk a kapcsolatot. Ezt követően időpontot is foglalt, hogy megkezdje a pszi sebészeti kezelést!

Két éve diagnosztizáltak nála vastagbélgyulladást, a vizsgálat szerint 12 db fekélyt találtak a vastagbélben. Vastagbélgyulladást, véres széklet, komoly hasi fájdalmak kísérték. Az orvosaitól a diéta mellett és különböző kezelések mellett szteroidos kezeléseket is kapott. Állapota nagyon lassan javult, sőt teljes gyógyulással nem is biztatták az orvosai. Ekkor döntött úgy, hogy alternatív gyógymódot keres.

Az első foglalt időpontján kérte, hogy kezdjem meg a pszi-sebészeti kezelését, és vizsgáljam felül az általa alkalmazott táplálkozási szokásait, és állítsak össze részére olyan étrendet, ami a kezelések mellett elősegíti a gyógyulását, és fel erősíti immunrendszerét.

Az első kezelést követően megbeszéltük, hogy a kezelés heti rendszerességgel kell végezni, hogy a vastagbélgyulladás pszi-sebészeti kezeléssel, gyors és hatékony eredményt tudjunk elérni. A harmadik kezelésre érkezve örömmel tájékoztatott, hogy a véres széklet megszűnt, és a fájdalom is sokat csökkent. Páciensem Nóra, kiválóan együttműködött velem, az étkezési tanácsaimat betartotta. Közérzete sokkal jobb lett, életkedve megerősödött. Még további 5 pszi-sebészeti kezelésen vett részt, amikor a tünetei teljesen megszűntek.

Minden páciensemet a kezeléseim végén, orvosi kontrollvizsgálatra küldöm, ez történt Nóra nevű páciensemmel is, nagy örömére a vizsgálat igazolta a teljes gyógyulást!

Gratulálunk Nóra a gyógyulásodhoz, öröm volt számomra egy ilyen együttműködő, erős élni akarással rendelkező pácienst kezelni!