Autoimmun betegség alternatív kezelése

D. G. 19 éves budapesti férfi
2009.05.10.-én keresett fel a rendelõmben

Orvosi diagnózis: Autoimmun betegség a beteg immunrendszere szervei nagy része ellen immunválaszt indított el gyulladást okozva a vesékben lábízületekben.

A szülõk felkerestek konzultációra elmondták nagyon aggódnak fiuk egészségéért elmondták, Gábor veséje már alig mûködik, az egész testében a víz olyan mértékben felgyülemlett, hogy nagy felületeken bõrszakadás jött létre. Érdeklõdtek, volt-e már hasonló esetem, érdeklõdtek az általam alkalmazott technikákkal autoimmun kezelése esetében milyen eredményeket értem el. Kérésüknek eleget téve ismertettem néhány esetet, melyek sikeresek voltak. Erõsen érdeklõdtek, mi okozhatja ezt a betegséget miként fordulhat elõ egy emberi szervezetben, hogy csak úgy az immunrendszer egyszer csak a saját szervezete ellen fordul és halálos rombolásokat is képes létrehozni az ember szervezetében. A fiú anyukája elég nyitott volt az ezotéria irányába, az apa viszont elég zárkózott, így az Õ irányába nem láttam tisztán.

Elmondtam, a nálam elõfordult eddigi eseteim közül kivétel nélkül fedeztem fel elementálok (átok, rontás) jelenlétét a pácienseim energetikai rendszerében, ami a rombolást okozta szervezetükben. Elmondtam, ezt a jelenséget hivatalos tudomány nem ismeri el. Az elmondottak után a fiú apukája sürgetni kezdte a feleségét, mondván, már menniük kell – rádöbbentem, nem lett volna szabad errõl beszélnem.

Másnap este az anyuka kétségbeesve hívott telefonon: a férje ragaszkodik a fia további, kórházban történõ kezeléséhez. Kérte tõlem, ne vegyem zaklatásnak, ha idõnként felhív és beszámol a fejleményekrõl. Természetesen megígértem, bármiben segítek, ha kérik. Az anyukával így tartottuk a kapcsolatot mindaddig, míg Gábor olyan rossz állapotba került, hogy már az apuka is reményvesztett lett, feladta a kórházi kezelést és gyermeküket hazavitték. Már másnap, ismét felkerestek a szülõk konzultációra és kérdezték, vállalom-e még a fiuk kezelését a beszámolójukból arra következtettem elég kicsi az esélye annak, hogy felépüljön – ezzel természetesen Õk is tisztában voltak. Kérték, bármilyen kis esély van a felépülésre, kezdjem el a kezelését.

Másnap kétoldalt a szülõkbe kapaszkodva láttam meg Gábort felpüffedt arccal, a rendelõhöz közeledve az udvaron. A rendelõbe érve az apuka arcán leírhatatlan fájdalmat, az anyuka szemében még megcsillanni látszott a remény fénye, ez nekem is erõt adott, bevallom. Megkezdtem a kezelést – elsõ alkalommal eltávolítottam az elementálokat (átok, rontás) jelenlétét a páciensem energetikai rendszerébõl. Ez nem ment könnyen, de sikeresen megtörtént. A szülõkkel megbeszéltük, hogy Gábornak heti három alkalommal pszi-sebészeti energetikai kezelésenkell részt vennie a vesemûködése mielõbbi megfelelõ mûködésének eléréséhez.

Történet a kezelés után:
A negatív energiák eltávolítása után és a heti háromszori pszi-sebészeti kezelésnek köszönhetõen Gábor a vártnál sokkal gyorsabban erõsödött, a veséje olyan szinten elkezdett mûködni, hogy a testében felgyülemlett víz két hónap alatt teljesen eltávozott. A kórházban alkalmazott immunreakciók csökkentését célzó gyógyszeres kezelést, mint a kortikoszteroidok, kemoterápia, nagy mértékben csökkentette az immunrendszer normális mûködését. Gábornak minden védelmet meg kellett adniuk a szülõk részérõl, hogy távoltartsák minden fertõzés veszélytõl.

Jelentkezett az elsõ láz – a szülõk ijedten reagáltak, ez mitõl lehet: a kórházban megtettek mindent, hogy az immunreakciót csökkentésék. Mi történik, néztek rám kérdõen: megnyugtatásul elmondtam a szülõknek, elkezdett mûködni az immunrendszere Gábornak, de már baktériumok ellen védekezik és nem a szervezete ellen dolgozik. Gábor négy hónap múlva teljesen felépült, már csak néhány bõrrepedés megmaradt jelei emlékeztetik az átélt szörnyû hónapokra. Nehéz küzdelem volt Gábornak, a szülõknek, de megérte és talán tanultak is valamit: ha nem adjuk meg magunkat, lehet bármilyen kilátástalan az élet, végül még lehetünk nyertesek.